Találkozó a nyugdíjas kollégákkal

Kedves Kolléganők, Kollégák…

Sokat gondolkodtam, hogyan is lehetne szavakba foglalni, mit jelent nekünk egy-egy ilyen találkozás, hogyan éreztessem a baráti összetartozást. Alig akad olyan ember, aki ne gondolna vissza tisztelettel pályáját elindító, példaként tisztelt pedagógusára és ne érezné ma is úgy, hogy bár évek és évtizedek teltek el azóta, de szíve még mindig ahhoz az egykori nagy családhoz húzza. Évről évre lelkesen készülnek a kollégák az Önök fogadására: sütnek, díszítenek, szerveznek, mert ez egy igazi ünnep.

Egy közösség úgy működik, mint az emberi test. Kell bele gerinc, tartást adó csontozat, erőkifejtő izomzat, éltető véráram és szellem, amelyik végső soron irányt szab a test tetteinek. Ha a közös érdeket valami másra akarják cserélni benne, az önérdek érvényesül, a test eltorzul, és kifordul önmagából. És ha hagyjuk elsorvadni, egy tehetetlen, akarat nélküli alakzat marad csak hátra. Erős szövetségek, erős egyezségek, kölcsönös felelősség. Ez a jövő útja. Nem véletlen, hogy gyakran hangsúlyozzuk a gyökerek fontosságát, a múlt tiszteletét. Ezért került az emlékfánk törzsére is az itt tanító pedagógusok neve mellett az idézet: Két dolgot adhatunk gyermekeinknek, gyökereket és szárnyakat. Tudatában vagyunk annak  is, hogy a mi nemzedékünk felelőssége, hogy az utánunk jövőkkel megismertesse a múltját, megtanítsa tisztelni az elődöket. Ezzel táplálva az emberi méltóságot, a nemzeti öntudatot, a lokálpatriotizmust, hiszen ezek azok a gyökerek, amelyből a büszkeség táplálkozik. Ezek nélkül a gyökerek nélkül, mint az "ördögszekeret", sodorna minket a szél hazátlanul, otthontalanul, tudattalanul.

Önök már egy nemzedéket szárnyakkal ruháztak fel, most érik munkájuk gyümölcse, hiszen számtalan a sikeres Czuczoros a nagyvilágban. Magunknak azt kívánom, sikerüljön ugyanezt elérnünk a jelenlegi generációnál.

Végül hadd osszam meg a jelenlévőkkel Wass Albert gondolatát: „Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszál gyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszál gyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő multával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökereket. S akinek nincs gyökere, az elvész. Isten ültette a magyar gyökeret ebbe a földbe, s gondját is viseli, ha hagyják.”

Azt mondják az okosabbak: Megöregedni pofonegyszerű. Csak jó sokáig kell élni hozzá. Önök már halhatatlanok a diákjaik szívében, de mindannyiuknak azt kívánom, maradjon meg fiatalos lendületük és egészségük, hogy még sok délután tölthessünk el együtt.

Köszönöm szépen, hogy eljöttek, a kollégáknak pedig azt, hogy kellemessé varázsolták számunkra e délutánt.

Novák Monika