A Téli Napfordulót ünnepeltük

Az ősi magyarság egyik legnagyobb ünnepe a Karacsun – a Téli Napforduló december 21-én.

Az iskolánk Bottyán János Íjászcsapatának néhány tagja Vörös Attila vezetésével égő nyílvesszőkkel gyújtotta meg a Nyitra partján rakott máglyát.

A téli napforduló ünnepe a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap lehetett. A kínai krónikák, már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba: kara csun (azaz karácsony) ünnepe.

A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, így a magyarokéban is nagyon fontos szerepet játszott a ”Téli napforduló” megünneplése. Az év legrövidebb napja (december 21.) és ebből adódóan az év leghosszabb éjszakája ekkor van (néha december 22-re esik). Valószínűleg az ősi magyar neve a “kara csun” volt. A “kara”- feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a “csun” – fordulás szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk. A feketeség csúcsa és annak “átfordulása” után egyre nő a fény, a világosság ideje. A fény csökkenésének, növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban.

A karacsun- karácsony, olyan erősen gyökeredzett a magyar hagyományban, hogy a magyarság körében jóval később meghonosodott keresztény ünnepre ”karácsony” (itt már Jézus születése) is ezt szót vetítették át. A legtöbb európai nyelvben a karácsony ünnepet Jézus Krisztus nevéből származik (pl. angol: christmas) vagy az Ő megszületéséből, a születni szóból (olasz: natale, spanyol: navidad illetve a szláv nyelvekben pl. orosz: rozsdesztvo is a születésre emlékeztet). Kivételt szinte csak a magyar képez (illetve a román: craciun, ejtsd: kröcsun amely a magyar karácsony, esetleg egy hasonló alakú besenyő illetve kun szó átvétele).

az internet nyomán