Mátyás királlyal Szabadkán

2018. november 29.
2018/2019
Mátyás királlyal Szabadkán

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a szerbiai Szabadkán a Kárpát-medencei Honismereti Versenyt, amelynek témája idén Mátyás király és kora volt. Az alapiskolások kategóriájában 16 csapat mérte össze tudását, ügyességét, köztük a Mechura Szintia, Nagy Natália, Ožvald Damián és Petrovics Tamara Karolína alkotta „Szilágyi Mihály“ névre keresztelt Czuczoros csapat, amely remekül vette az akadályokat az ottani Széchenyi István Általános Iskola tornatermében november 24-én megrendezett vetélkedőn.

Hibátlanul válaszoltak a Hunyadi Mátyás családfájáról kérdező zsűrinek, majd Natália és Damián korabeli ruhában, a Szintia és Tamara által rajzolt poszter segítségével, végigkalauzolta a hallgatóságot a visegrádi királyi palotán. Ezután hetedikeseink – ugyancsak jelmezben – előadták a Mátyás és Beatrix királyné udvari  ebédjéről szóló előre begyakorolt jelenetüket.

Összesítésben az ötödik helyen végeztek, és a zsűri dicséretét is „bezsebelték“. A jövő tavasszal iskolánkban megrendezendő reneszánsz projekthéten a többi Czuczoros is láthatja majd a produkciót.

A versenyre való felkészülés mellett a kétszer hétórás vonatút is összekovácsolta a csapatot, amely Benyovszky Ágnes és Pál Andrea tanító nénikkel egészült ki.

A „munka“ mellett alkalmunk nyílt a szórakozásra, tapasztalatszerzésre is. Figyelmes vendéglátónk, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Szövetsége közbenjárására megcsodálhattuk a pompás zsinagógát, munkatársuknak, Egonnak köszönhetően pedig nem csak Szabadka nevezetességeit ismerhettük meg, hanem az egykor fürdőjéről híres Palicsra is ellátogattunk.

 

Benyovszky Ágnes