Elsőseink faültetése

2024. október 16.
2024/2025
b

Iskolánk legifjabb diákjai az elmúlt héten fát ültettek az iskolaparkban. Mindez azt a célt volt hivatott szolgálni, hogy a megújuló környezet és a Czuczor Gergely Alapiskolába való belépésüknek maradandó nyomot hagyjanak. A megvalósításban szponzori adománnyal segítségünkre volt a Kooperativa Biztosító és a Madplant Garden kertészet. Az igazgató úr köszöntője, a biztosítóból érkezett képviselők támogató gondolatai, majd pedig diákjaink műsora tette varázslatossá elsőseink faültetését.

A fák több száz évig is élhetnek. Tehát ha egy fát elültetünk, azzal nemcsak a jelenkornak, hanem a jövő generációinak jóllétéért is teszünk. Az egészséges környezet, a levegő tisztán tartása, az árnyékadó lehetősége és az élőlények természetes közegének kialakítása mind célja volt a kis elsőseinknek.